Gyerekülés már a kezdetektől szükséges

gyerekülés
Gyerekülés

Nézzük meg, hogy mi is a kínálat, ha a gyermekek biztonságos utaztatásáról van szó! A gyerekülés választék újszülött kortól indul, ezeket még babahordozó néven hozzák forgalomba és 0-13 kg súlyig használhatóak. Ez nagyjából 9-12 hónapos korhatárt jelent. A hordozókban még fekvő helyzetben szállítjuk a kicsiket és szigorúan menetiránynak háttal szabad csak rögzíteni.

A következő típus, ami 9-18 kilós gyerkőcöknek való, akár 3 éves korig is kiszolgálhatja őket. Ezeket a gyereküléseket már be lehet kötni menetiránynak megfelelően. Az utazás számukra ettől kezdve válik igazán érdekessé, hiszen több mindent látnak ebben a helyzetben.

A további kategóriák már a nagyobbaknak való, vagyis a 4, 6 és 12 éves korig használható gyereküléseket foglalják magukba. Természetesen a megfelelő súlyhatárok ebben az esetben is hozzá vannak rendelve. Bármelyik csoportból kell aktuálisan gyerekülést választanunk, arra mindig nagyon figyeljünk, hogy a csöppség méreteihez tökéletesen illő darab mellett döntsünk! Ne legyen sem túl nagy, sem túl kicsi!

Archívum

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás