Infra kamera az éjjeli megfigyeléshez

Infra kamera az éjjeli megfigyeléshez

A kamerarendszerek kiválóan betöltik az őrző-védő szerepet, de mi a helyzet, ha éjjel lenne szükség a tökéletes képminőségű megfigyelésre? Természetesen, napjaink technológiai fejlődése ezt is megoldotta az infra kamera megalkotásával. Sötétedés után is éppen úgy figyelemmel kísérhetjük a kamera által megfigyelt terület eseményeit, mint nappal, normál fény esetén.

Persze ne számítsunk teljesen olyan felvételekre, mint nappali fénykörülmények mellett, hiszen ahhoz, hogy láthatóvá váljanak az infra kamera által rögzített képek mozzanatai, egy beépített infra led égő biztosítja az objektív számára a megvilágosítást, vagyis így éjszaka csak fekete-fehér felvételt láthatunk. Ez azonban éppen elegendő, hogy sötétedés után is megfelelő védelmet és megfigyelést nyújtson. Ahogyan bármely más készüléknél, úgy az infra kamera esetében is beszélhetünk olcsóbb és drágább kategóriákról.

Az alsó kategóriás változat esetében az objektívvel együtt kerül beépítésre az infra led a kameraházba, ennek azonban az az óriási hátránya, hogy ha az egyik meghibásodna, teljesen mindegy, hogy a másik kifogástalan állapotban van, csak együtt lehet őket cserélni. Emellett nincs beépített infra szűrője sem, ami azt jelenti, hogy az infra megvilágítás folyamatosan működik, ez pedig nappal a kép minőségén és tisztaságán ronthat.

A közép és felső kategóriás infra kamera éppen ellenkező felépítésű, az objektív és az infra red külön vannak beépítve, így egyértelműen külön-külön is kicserélhetőek. Rendelkezik beépített IR CUT, avagy alkonykapcsoló szűrővel is, valamint számos más hasznos plusz funkcióval.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás