Járt már a zalakarosi termálfürdőben?

Járt már a zalakarosi termálfürdőben?

Zalakaros, Nyugat-Magyarország egyik legismertebb üdülőparadicsoma. Népszerűségét a kétezer méter mélyről feltörő 93 Celsius fokos termálvíznek köszönheti, aminek az összetételét tekintve, egyedülálló az egész világon.

Nem csoda tehát, hogy a pihenni és gyógyulni vágyó turisták szívesen keresik fel a kisvárost. A családi fogadók és panziók mellett, SPA és egyéb hotelek is várják az látogatókat. A termálfürdő majd fél évszázados fennállása alatt, több mint 20 millió vendéget fogadott.

Nagy hangsúlyt fektetnek a fürdő állandó fejlesztésére, így ma már nemcsak egyszerű fürdőről beszélünk, hiszen ez annál több. Gyógy-központ és családi üdülő egyben. A család minden tagja megtalálhatja az igényeinek megfelelő szórakozási lehetőséget.

A hullám és gyógyfürdők mellett, élményfürdőzésre és szaunázásra is lehetőség van. Mindezek mellett, többféle terápiás kezelésen és masszázson is részt vehetnek a látogatók. Látogasson el Ön is Zalakarosra, válogasson a SPA és egyéb hotelek nyújtotta szálláslehetőségek közül és élvezze a csodás termálvíz jótékony hatását!

Archívum

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás