acélfelni

Milyen évszakban jobb az acélfelni?

Lehet, hogy a lemezfelnik nem tartoznak a legszebb típusú keréktárcsák közé, illetve pont ezért nem annyira kedveltek, de az biztos, hogy télen az egyik legjobb választást jelenti. A téli abroncs és az acélfelni együttesének köszönhetően zord időben, havas utakon is biztonságban érezheti magát az ember.

A tél beköszöntével kötelezővé válik a gumicsere. Sokan ekkor csak az abroncsokat cserélik, megtartva a megszokott alufelnit. Pedig sokkal jobb, ha van külön egy szett téli gumi és 4 tartósabb acélfelni. Egyrészt így sokkal egyszerűbb és olcsóbb a csere, másrészt pedig sokkal jobban kapaszkodik az úton a verda.

Aki egy kicsit is ért a kocsi működéséhez és a keréktárcsákhoz, biztos, hogy az acélfelni mellett dönt. Ugye az alapanyagából, gyártási technológiájából adódóan ez olcsóbb, mint az alumínium tárcsa, illetve sokkal tartósabb is, így kevésbé érzékeny az ütésekre, karcolásokra és egyéb sérülésekre. Sokaknál pedig az sem baj, hogy az acélfelni nem a legszebb, hiszen megtalálható ehhez a mutatós dísztárcsa.

A Honda civic alufelni súlyának hatása a járgány teljesítményére

A keréktárcsák esetében gyakran téma, hogy azok milyen hatással vannak a kocsi teljesítményére. Például a Honda civic alufelni és mondjuk az utastér súlya ugyanúgy hat a verdára mozgás közben? A másik kérdés pedig, hogy ha a kerekek 5 kilogrammal kevesebbet nyomnak, illetve az utastér is veszít 5 kg-t, akkor a teljesítményt tekintve ugyanaz lesz az eredmény?

Számtalan teszt igazolta, hogy teljesen eltérő hatást gyakorolnak ezek az autóra. Miért? Mert a kerék, ami ugye az abroncs és a Honda civic alufelni együttese, egy olyan felfüggesztett, tehát rugózatlan tömeget jelent, amire az áttételi és a forgási energia hat. A rugózatlan tömeg a gépjármű olyan része, ami az úttest hullámzását követi.

Az 1 kg rugózatlan tömegelőny több kilogrammnyi rugózott tömegnek felel meg. Nem csoda hát, hogy a könnyű Honda civic alufelni a kedvelt. Számtalan helyen megvehető ez, többek között az alu-felni.eu internetes oldalon is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás