szövegírás

Szövegírás marketinges céllal

Az írás-olvasás elsajátítása modern világunkban már alapelvárás, viszont számos területen más és más célokra lehet alkalmazni. A szövegírás mindegyik fajtájában ismerni kell az adott típus csízióját. Egy dalszövegíró nem biztos, hogy megállná a helyét a regények univerzumában, a regényíró pedig lehet, hogy a forgatókönyv kreálásában mondana csődöt. A szövegírás a marketing világában is merőben eltér az egyéb alkalmazási formáktól. Ez utóbbi esetben is többféleképpen nyilvánulhat meg ez a tevékenység.

Az egyik, manapság igencsak felkapott terület a keresőoptimalizálással hozható párhuzamba. Ennek az eljárásnak a célja, hogy növelje a weboldalak látogatottságát oly módon, hogy közvetetten a kulcsszavak köré írt textusok segítségével népszerűsíti a megrendelők honlapjait. A szövegírás ezen fajtájánál minden esetben két betartandó szabály van az író szempontjából nézve. Az egyik, hogy a magyar helyesírási szabályokat alkalmazva kell a cikkeket megírni, a másik pedig, hogy mindegyiknek egyedinek kell lennie, semmiképpen sem tartalmazhatnak plágiumgyanús részeket. Mindemellett persze az sem elhanyagolható tényező, hogy a szövegírást minőségben, választékosan kell végrehajtani.

Egy átlagos szövegíró élete ilyen tekintetben nem egyszerű. Sokszor előfordul, hogy ugyanarra a kulcsszóra több tíz irományt is létre kell hoznia egy-egy megrendelés alkalmával. A kuncsaftokat persze ez mit sem foglalkoztatja, nekik csak az számít, hogy webshopjuk, honlapjuk közönsége erőteljesen növekedjen, ami a profitjuk emelkedését hozza magával. A szövegírás alkalmával ügyelni kell arra is, hogy minél figyelemfelkeltőbbre sikerüljön, mert anélkül nem biztos, hogy sikeresen eljut az üzenet az olvasókhoz. A marketinges munkatársak ezekbe az írásokba mindig beépítenek egy linkszöveget is, ami arra szolgál, hogy ráhivatkozik a megrendelő weblapjára, vagyis lényegében átirányítja az érdeklődőt az anyaoldalra.

Az így mesterségesen létrehozott kapcsolatok azok, amelyek előrelépést jelenthetnek egy honlapnak és minél több a reláció, annál hatásosabb lehet a beavatkozás. A szövegírás ezen a területen azonban nem merül ki ebben, mivel a blog bejegyzéseknek, a közösségi oldalakon történő beírásoknak, magának az online portálnak a tartalmának egyaránt keresőbarátnak kell lennie. A marketingjellegű és -célú szövegírás tehát sok mindenre alkalmazható. Minél profibb, olvasmányosabb, annál előbb érheti el a kívánt eredményt. A kivitelezéshez nem szükségesek az irodalmi magasságok, viszont az a jó, ha minden tekintetben rendben folyik a szövegírás.

Archívum

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás