szén fajták

Egyszerű is lehet a szén rendelés

Az biztos, hogy a szén a mai napig egy kedvelt tüzelőanyag, azonban ennek több típusa is van. A szén fajták alapos megismerését követően tudja csak az ember kiválasztani azt, ami a leginkább megfelel neki. Melyek a felkapottabbak hazánkban? Elsőként a feketeszénre kell kitérni.

Ez a széntartalmát illetően jóval a barnaszén fölött áll. A legfontosabb tulajdonsága, hogy magas a fűtőértéke és a kis salakanyag-tartalma miatt, univerzális széntípusnak is nevezhető. A tárolása mindenféle gond nélkül megoldható, akár éveken át. Ezért ez év közben is nyugodt szívvel beszerezhető.

A szén fajták közül említést érdemel még a barnaszén, ezen belül is a cseh vagy a lengyel változatok. Ezek különböző szemcseméretben szerezhetőek be, és számtalan módon, helyen felhasználhatóak. Ismert szén fajták még a dara, dió és kocka szenek. Ezek közül egyiknek sem javasolt a hosszú ideig, éveken át tartó tárolása.

Ezért is tanácsos a barnaszenet csakis a fűtési szezon előtt beszerezni. A témán belül még pár szót megérdemel a fekete iszapszén is. Ez kedvező árfekvésű, alacsonyabb széntartalmú termék. Igazából egy vízzel kevert szénpor, amit nyugodtan lehet használni öntöttvas kályhákba. A szén fajták közül a modern változat a német brikett, ami szintén szénporból készül, de a korszerű préseléses technikával.

Ennek a fűtőértéke a barna , illetve a fekete szén között van, és univerzális használatra ajánlott. Ezek közül szinte mindegyik megvehető a Mátra Brikett shopban, ahol pontosan ennek hála a szén rendelés a lehető legegyszerűbb. Sokan veszik meg innen a barna szenet. Ez a külső megjelenését illetően lehet földes, fénytelen, fényes és lágy is.

Az összetételét tekintve pedig ez lehet szárítva széteső földes, majdnem fekete szurok, nagy bitumen tartalmú bitumenes vagy egyenetlen törési felületű darabos. A szén rendelés előtt a vásárlónak pontosan tisztában kell lennie azzal, hogy neki mi válik be. A szén rendelés nem mellesleg egy gyorsan megoldható, igazán hatékony módja a tüzelőanyag beszerzésnek.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás