A LED asztali lámpa nem kevés áramot spórolhat meg Önnek!

led asztali lámpa
led asztali lámpa

Ha Ön szeret olvasni, akkor biztosan örömmel hallja azt (illetve ebben az esetben olvassa), hogy egy LED asztali lámpa segítségével nem keveset tud megspórolni az az ember, aki folyamatosan LED-es megoldással világítja meg az éppen olvasott könyvét. Itt érdeklődhet: https://ipari-led.hu/ledasztalilampa A LED asztali lámpa persze nemcsak könyvolvasásra vethető be, de minden másra is, amit az érintett személy az íróasztala környezetében szokott csinálni: íráshoz, barkácsoláshoz, vagy éppen körömvágáshoz is ideális lesz egy LED-alapú lámpa, hiszen elenyésző áramfelvétellel lehet az esetében számolni. 

Egy hatvanas égővel szerelt lámpa hatvan Wattot vesz fel a hálózatból, ám nem adja le azt teljes egészében világításkor; nem, mert a normál égő esetében számolni kell nem kevés hőveszteséggel is. Egy LED asztali lámpánál ilyen veszteség nincsen, így aztán a felvett áram szinte egy az egyben arra fordítódik, amire fordítódnia kell. Ott van aztán a kiemelkedő élettartam is, hiszen míg egy sima égővel szerelt megoldásnál sűrűn kell égőt cserélni, addig egy LED-es lámpánál ezt nem is mindig lehet megtenni – igaz, a több tízezer munkaóra miatt nincs is erre nagyon szükség. Ha tartósságra és takarékos működésre vágyik, akkor válasszon LED-del szerelt lámpát!

Archívum

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás